Konyhánk bemutatása

    Taksony Nagyközségi Önkormányzata 2011 márciusában létrehozta a Forrás Intézményüzemeltető Központot, a konyha gazdaságos működtetésének feltételeként, az üzemeltető feladatok elkülönülésére. A név új, de az intézmény már az 1948-as évek óta működik és látja el a település közel a 600 gyermekének étkeztetését.


    taksonyimenuIntézményünk a Szent Anna téri óvoda igényes, modern gépekkel felszerelt épületében működik tovább. A 2007-es évben átadott intézmény az új 250 férőhelyes óvoda épületében, de szerkezeti egységként immár külön működik jelenleg.
    A konyhai dolgozók több éve lelkiismeretesen tevékenykednek a taksonyi gyermekétkeztetés megfelelő minőségű, egészséges, adalékanyagoktól mentes előállításáért. Ez idáig a hangsúly a gyermekétkeztetés kapta. Az állami normatívák csökkentése, az Önkormányzati kiegészítő támogatások beszűkülése megnehezítette a folyamatos gazdaságos működést. Szükségessé vált a kapacitásunk jobb kihasználásával a közétkeztetésben való nagyobb részvállalás. A szolgáltatás bővítésével szeretnénk továbbra is biztosítani a gyermekek egészséges étellel való ellátását. 
    Mi az, amit nyújtani tudunk Önöknek:


    • Versenyképes ár, egy adag "A" menü 810Ft, "B" menü 900Ft/Adag
    • Ingyenes kiszállítás
    • Kétfogásos A és B menü
    • Mennyiségi kedvezmény. Kérje egyedi ajánlatunkat!
    • Kedvezményes ételtartó dobozt biztosítunk 60Ft/doboz áron(amennyiben igénylik, vagy váltás ételhordót nem biztosítanak)

     

    Mi az, amit kérünk:

     

    Egy vidám elégedett mosolyt….:)

     

    Reméljük hamarosan Megrendelői körünkben tisztelhetjük Önöket!

     

Ebéd kiszállítás: hétfőtől - péntekig: 12:00-14:00 között

Rendelés felvétel: hétfőtől - péntekig: 8:00-14:00 között

heti menünél: előző hét csütörtökig

napi menünél: 2 nappal előtte


telefonos rendelés Telefonos rendelés:

06-24/520 755

menü rendeléseMenü rendelése

(Kérjük, hogy az e-mailben adja meg pontos címét, nevét, telefonszámát, és a megrendelt menük adatait)

szeptember - októberi menük